Tisztelt sporttársak!
22.03.2010

Az AUTHOR bikemarathon Súľovské skaly 12.-id évfolyama rohamosan közeleg! A szervező SCK CYKLO TOUR Súľov, valamint a Súľov-Hradná község, együttműködésben a reklám és média partnerekkel ismét vonzó és érdekes programot állítottak össze, valamint nagyon értékes díjakat ajánlottak fel a versenyen résztvevőknek. Ne felejtse el tehát feljegyezni a verseny dátumát: 2010. június 19.!

A verseny már hagyományosan a az iVelo Bikemarathon széria egyik kiemelt rendezvénye, és újabban a Valašskopovažská MTB széria része is. A verseny fővédnöke a žilinai Megyei Önkörmányzat elnöke, Ing. Juraj Blanár.

Nagyon reméljük, hogy a tavalyi „égi áldás” idén elmarad, és eső helyett kellemes időben kerül megrendezésre az idei verseny, és talán most már tényleg sikerül túllépni az 1000 induló létszámot..

Mielőtt azonban a verseny napján Súľov községbe látogatna, kövesse figyelemmel weboldalunkat, ahol folyamatosan frissülő információkat, új nevezési rendszert (from 8.4.2010), részletes pályaleírásokat, és számtalan beszámolót és fényképet talál a korábbi versenyekről.

Idén is a kerékpározáshoz kapcsolódó praktikus szuvenírt választottunk a nevezők számára. A 2008-as kerékpáros mezhez, majd a 2009-es kerékpáros nadrághoz most színben és designban összehangolt kar- és lábmelegítőt készíttetünk a versenyzők számára. A gyártó ebben az évben is a NYNA cég. A komplett ára 28 Euro, és ez az összeg külön fizetendő a nevezési díjon felül. A kar- és lábmelegítőt S, M, L, XL méretekben lehet megrendelni. Mindkettő unisex kivitelben készül. A megrendeléseket a nevezéskor az on-line nevezési rendszerünkön keresztül lehet leadni. A megrendelt termékeket a rajt előtti regisztráció alkalmával lehet átvenni, és akkor kell fizetni. Az előző években készült mezek és nadrágok még korlátozott számban igényelhetők idén is.

A mez ára 27 Euro, a nadrág 35 Euro-ba kerül. A mezt és a nadrágot külön e-mailben kell megrendelni a szükésges méret megadásával. Fizetni és átvenni a termékeket szintén a rajt előtti regisztráció alkalmával lehet. Kattintson a honlapunk Ajándektárgyak menüjére, ahol minden szükséges információt megtalál. A rendelések leadási határideje 2010. június 1.

Minden nevező a nevezéskor egy praktikus ajándékot is kap AUTHOR pótbelső formájában. Az indulók a kulacsaikba a TOP TREND Piešťany cég sátrában ENERVIT spotitalt vételezhetnek, ahol 2 db ENERVIT GT energiatablettát, és SPORTIQUE márkájú kozmetikum mintát, konkrétan Century Riding Cream kenőcsöt kapnak ajándékba.

Az idei versenyre is készítettünk emlékpólókat. A póló ára 6 Euro, és ez az összeg nincs beleszámolva a nevezési díjba. Aki pólót szeretne vásárolni, annak a 6 Euro összeget külön meg kelle fizetnie e nevezés helyszínén.

Az előző évekhez hasonlóan az 50 km-es táv indulóit ismét 2 hullámban indítjuk. Az első hullámba kb. 300 versenyzőt válogatunk ki, akikről feltételezhettő, hogy korábbi eredményeik alapján idén is a verseny esélyeseinek számítanak. Aki ebben az első hullámban szeretne indulni, az már az on-line nevezési rendszerben jelezze ezen igényét, és tüntesse fel az előző 2-3 évben elért eredményét. Az időt mindkét induló csoport esetében külön-külön mérjük, tehát a csoportbeosztás senkit nem érint hátrányosan.

Mind a versenyzők, mind az őket elkísérő ismerősök, barátok és szurkolók színes kísérő programokra számíthatnak. A rajt-cél területen kirakodó vásár, termékbemutatók, lovaglási lehetőség, és a gyerekek számára ügyességi versenyek kerülnek megrendezésre. A vendégek kétféle ivóversenyen is részt vehetnek: alkoholmentes Kofola vagy Popper sörivó versenyen mérhetik össze erejüket. A vendégeket a HIP CHICKS ének-tánc csoport, valamint a szórakoztatja majd napközben. Este pedig fellép a žilinai WADDA zenekar.

FIGYELEM! A verseny távja nagyrészt védett természeti övezeten keresztül halad. Ezért nyomatékosan megkérünk mindenkit a természet megóvására. Némely szakaszok csak a verseny idejére kerülnek megnyitásra, pályabejárás előzetesen nem lehetséges!

A verseny szervezői remélik, hogy idén is megtisztelnek részvételükkel, és ezzel megerősítik a verseny fő mottóját: Ez is egy út az egészséghez!

Sok szeretettel várjuk jelentkezésüket!

Slavomír Strečanský
A bikemaratón Igazgatója




18.01.2010

 

Upload for year 2010. Örülünk a resztvételének! New termin: 19.06.2010

P.S.: Súľovské skaly

 

Image
Image
Image
Image

 

Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image